Családi program - Gyerekek (8-12) & Tinédzserek (13-17)

A családi programunknak St. Julian’s ad otthont. A gyerekek és tinédzserek a nyári iskolaban tanulhatnak angolul, míg szüleiket örömmel látjuk felnőtt tanfolyamainkon a főépületben. A két nyelvi központ kevesebb mint 5 perc sétára van egymástól, ennek köszönhetően a családok az órák után könnyen találkozhatnak, hogy együtt tölthessék a szabadidejüket.

A Családi Program magában foglal három délutáni gyerek és tinédzser foglalkozást is, melyeket jellemzően hétfőn, szerdán és pénteken tartunk. Ezeken a foglalkozásokon a gyerekeknek alkalmuk nyílik más hasonló korú diákokkal tölteniük a szabadidejüket, aminek köszönhetően új barátokra tehetnek szert a nagyvilágból, emellett az elkötelezett csoportvezetőinknek köszönhetően, biztonságos körülmények között fedezhetik fel Málta gyönyörű szigetét. Ugyanakkor, ha a szülők úgy látják jónak, a gyerekek távol maradhatnak a kiegészítő foglalkozásoktól. Emellett St. Julian’s központi fekvése remek kiindulási pontot ad a családoknak akkor is, ha maguk szeretnék felfedezni a szigetet.

A Maltalingua szállásadó csapata örömmel nyújt segítséget a szálláskeresésben, legyen szó helyi szállodáról, önellátó apartmanról vagy angol nyelvű befogadó családról. Minden családi szálláshelyünk St. Julian’s-ben található, egy rövid sétára a nyelvi központjainktól.

Ha további kérdései vannak, kérjük forduljon hozzánk bizalommal!

Bővebb információk: Junior árak, Felnőtt programFelnőtt árak